Gonosz, sunyi mosollyal a képemen trappoltam fel a mikrofonhoz. Rámosolyogtam a DJ srácra, mire ő lehalkította a zenét annyira, hogy tisztán ki lehessen venni a hangomat.
- Ma este egy olyan fiú van itt, aki ebben a percben minden figyelmet megérdemel, így megkérném a kedves bulizókat, forduljanak felé - mutattam Jaredre, aki kissé mintha elpirult volna. - Jared, csúnyán kihasználtál. Pokollá tetted az életemet, és köcsön kenyér visszajár, most én jövök. Emberek, telefonokat, fényképezőket előkészíteni - vártam pár másodpercet. Ezalatt, nem esett le Jarednek a tantusz. - Három, kettő, egy. Wohoo! - visítottam, ahogy Bob és Cary, a két segítőm Jared mögé lépett, majd egyetlen gyors rántással a srácon már nem volt se farmer, se alsógatya.
A fényképek folyamatosan készültek, ahogy láttam Leigh-Anne is fotózott. Volt aki videót készített.
- Jared, így jár az, aki velem baszik ki - mosolyogtam, majd leléptem a színpadról.
A DJ srác a könnyeit törölgette a nevetéstől, majd mikor mellette haladtam el, pacsira nyújtotta a kezét, amibe én készségesen belecsaptam.
- Szép előadás volt csaje - nevetett.
- Kösz - nevettem vele, miközben tenyerünk után az öklünk is összeért.
Letipegtem a DJ-nek kiemelt, magsított részen és mellemben büszkeség feszített. Ajkamba haraptam, hogy ne vigyorogjak, mint egy teljes elmebajos. Kiroppantottam ujjaimat és Perrie és Jade felé indultam.
- Leigh-Anne fotózott, a másik haverod, Gerald meg csinált egy videót - kacsintott Perrie, mikor odaértem.
- Remek! - csaptam össze a tenyeremet, ezúttal azonban hagytam, hogy az idióta vigyor kiüljön az arcomra.
- Gyerekek, erre innunk kell - szaladt oda hozzánk nevetéstől fulladozva Leigh. - Én még életeben nem láttam ekkora poént, esküszöm - szinte megfulladt a nevetésben, ami fojtogatta.
- Leigh, várjuk meg Bobot, Cary-t meg Geraldot! Jövök nekik egy piával - mosolyogtam.
Ekkor megjelent a három csatlósom is, akiknek tartoztam valami erőssel és ütőssel.
Tequilát, Scotchot, és Gint ittak.
Mire Cary lenyelte az utolsó, sós-citromos kortyot is a Tequilából, elég nagy meglepetés támadott minket hátba a bárban.
- Rendőrség, mindenki maradjon a helyén! - kiáltotta egy magas, ijesztő, rendőr ruhás alak.
Mindenki megdermedt, mintha legalább az FBI rontott volna be, ami ugye itt Nagy-Britanniában picit lehetetlen.
Ahogy jobban megnéztem, ott állt mögötte az a patkány.
Rohadék, rohadék, te utolsó gennyes nyomoronc!
Jared ránk mutatott és súgott valamit a rendőrnek, aki negyedmagával felénk indult.
- Jessica Nelson? - állt elém a rendőr.
- Személyesen - mondtam halkan.
- Letartóztatom egy ember nyilvános megalázásáért és rendbontásért. Forduljon meg kérem - utasított, én pedig kikerekedett szemekkel tettem, amit mond.
Tekintetem találkozott Bobbal, Geralddal, Caryvel, Perrievel, Jadevel, és Leighhel. Ahogy a bilincs kattant a csuklóm körül, először éreztem olyan gyűlöletet Jared felé, mint talán soha.
Olyan volt, mintha lángok nyaldosnák a lelkemet, a szívemet. Kegyetlen volt. Tekintetem olyan lehetett, mint, akit megszállt az ördög. Soha nem gerjesztett bennem senki ilyen színtiszta, ősi gyűlöletet.
Dögölj meg Jared Berry! Dögölj meg és élj a pokol legmélyebb bugyraiban az ördög seggnyalójaként! Másra úgysem vagy jó, te szerencsétlen pöcs!
A rendőr lenyomott a motorháztetőre, mikor kiértünk a kocsihoz.
- Kutassák át - adott parancsot a rendőr a társainak.
- Álljon terpeszbe - utasított egy női rendőr kemény, fenyegető hangon.
Tettem, amit kért és felsőtesttel a rendőrautó motorháztetejére dőlve, terpeszben hagytam, hogy végigkutasson.
- Fogyasztott alkoholt? - kérdezte a rendőrnő.
- Egy vodkát ittam, semmi mást - feleltem könnyedén.
- Egyedül volt? - kérdezett ismét, miközben épp a derekamat tapogatta végig.
- Igen - feleltem. Nem véletlen nem mondtam nemet. Ebbe nem keverem bele a lányokat és a srácokat.
- Nem volt egyedül! - hallottam meg Cary hangját.
Baszd meg!
- Én segítettem neki - jelentette ki lazán.
- Cary, ne csináld ezt! - figyelmeztettem.
- Ezesetben önt is bevisszük - dörgött egy mély, haragos férfihang és Caryt mellém döntötték a kocsira.
- Nem véletlen mondtam, hogy egyedül voltam, Cary - súgtam neki.
- Nem érdekel csajszi, nem hagyom, hogy csak téged vigyenek be - kacsintott mosolyogva.
Oh, Cary, én drága, legjobb barátom!
- Bolond vagy! - mosolyogtam rá.
- Ezt eddig is tudtuk - vágott elégedett arcot.
- Önök egy pár? - kérdezte az előbbi mély hangú rendőr, miután bilincsbe verte Caryt is.
- Kikérem magamnak, én meleg vagyok - képedt el Cary. - Bár, ha hetero lennék, nem mondanék ellent egy ilyen gyönyörűségnek, mint Jesy - mosolygott.
- Értem - dörmögte a rendőr, ahogy a jelvényén olvastam Smith járőr, miközben egy jegyzettömbbe irogatott.
- Lennének szívesek lediktálni az adataikat?
- Persze - bólintott Cary. - Cary Barrel, London, 1992, május 15 - diktálta.
- Jelenlegi lakcím? - Smith.
- London, WestEnd Avenue, 63.
- Szülei neve?
- Lilyann Allyson Bomer, később Barrel, és Christian Barrel.
- Az ön foglalkozása?
- Egy saját, jól menő cégem van, a Barrel Enterprises, Holdings ce. - felelt könnyedén Cary.
- Állampolgársága?
- Természetesen Brit - nézett úgy a rendőrre, mintha az valami rettentő nagy badarságot mondott volna.
Nagyin megijesztett ez az egész. Az acélos kiállású, magas, fess rendőr, azaz Smith járőr, olyan hűvösséggel és rideg arccal faggatta Cary-t, hogy szinte fázni kezdtem a pillantásától, amit néha felém irányított.
Miután Cary-t kifaggatta hozzám lépett. Megdermedtem. Szinte éreztem, hogy hideg tekintete lyukat éget a szemembe, de álltam pillantását. Aztán valami történt. Hideg tekintete csöppet, alig észrevehetően ellágyult, szépen telt ajkára kedves, kicsit kacér mosoly ült ki.
- Az adatai... - kezdte, és a hangja is puhább lett, nem úgy hasított, mint a frissen élezett kés.
- Jessica Nelson, London, 1991, Június 14.
- Lakcím? - kicsit, mintha kábult lenne. Pedig eddig teljesen éber, rideg és figyelmes volt.
- Abbey Street, 289.
- Szülei neve? - még mindig nem sikerült összeszednie magát. Mi baja lehet?
- Anyám Janis Nelson, leánykori neve Janis Isabelle Camery, apám pedig James T. Nelson. Ifjabbik James T. Nelson - mondtam nemes egyszerűséggel, véka alá rejtve az enyhe félelmet, amelyet a 4 rendőr jelenléte okozott.
- A maga foglalkozása? - tette fel ugyan azt a kérdést, amit Cary-nek.
- A dédnagyszüleim és nagyszüleim meglehetősen nagy vagyont hagytak rám. Én abból élek. Befektettem és a pénz szinte magától jön - kacsintottam.
Úgy tűnt, jól veszi Smith járőr. Rájöttem, hogy a helyesebb és fiatalabb rendőr bácsikkal lehet flörtölni. Most megpróbáltam és valóban nagyon jól fogadta az apró kis dolgokat. Cary és a saját érdekemben. Mondjuk, ha meleg lenne Smith járőr, akkor biztos, hogy a piszkos munka Cary-t illetné, de így most nekem kellett elvégeznem.
~ Jól van Jessica. Süllyedj még mélyebbre! Flörtölj egy rendőrrel! - csapott a homlokára szemét forgatva a tudatalattim, miközben föl-alá járkált
- Állampolgársága?
- Brit, de apám skót volt - pillantottam rá kedvesen. Megrebegtettem a szempilláimat, amitől úgy tűnt, kicsit az ajkába harapott a járőrünk.
- Mindent leírtál Smith? - kérdezte az a rendőr, aki legelőször megbilincselt.
- Igen, uram - felelte és tekintetébe ismét visszaköltözött az a hivatalos ridegség.
- Kitűnő, akkor vigyük be őket - mondta kicsit hangosabban, hogy mind a négy rendőr jól hallja.
Smith járőr megfogta a bilincset a karomon és betolt a járőrkocsi hátsó ülésére. Caryvel ugyan ezt tette a nő, aki engem átkutatott.
A kocsi elindult, Perrie pedig a nevemet kiabálta. A szívem majd' megszakadt kétségbeesett hangja hallatán. Lehunytam a szememet és hátradőltem. Kényelmetlen volt a hátam mögé bilincselt kézzel, de nem érdekelt. Pici nyugalmat akartam. Megszabadulni az agyamban félelmetesen keringő démonoktól, lidércektől és egyéb kísértetektől. A gondolatoktól. Mindentől, ami az elmúlt egy órában történt velem.
Remélem sok kép készült arról, ahogy Cary és Bob lerántják a gatyát arról a mocsokról...
Sziasztok!
Ne haragudjatok, nagyon nagyon sokáig nem hoztam részt, de nagyon remélem, ez engesztelő volt. Igyekszem a kövivel, de még 2-3 blog vár arra, hogy frissítsem.
Remélem, tetszett ez a rész!
xxSzikraa.♥*
